Egy éven belül, általában 3-szor önti el a femináci/mangina szar az internetet: először január elején, aztán félévkor, vagyis június környékén, végül pedig Karácsony tájékán-két ünnep között. Természetesen bőven akadnak más időpontok is, és nagy ritkán még az is előfordul, hogy elmarad valamelyik…
Végre kiderült, hogy a nők basznak félre többet. Esther Perel, amerikai pszichoterapeuta The State of Affairs: Rethinking Infidelity című könyve szerint, az elmúlt 20-30 évben, a nőneműek kábé 40%-kal többször kúrnak mással a párjuk háta mögött, mint a férfiak.
Egy régebbi, még 2011-es cikkre akadtam a neten, ami teljesen új fényben tünteti fel Bulv Áron, a bulvárceleb és megmondóember múltheti, óvodás szintű csúfolódását.
Már Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes is Blue Pill-propagandát folytat, méghozzá a lehető legalávalóbb módon. Nagyon úgy tűnik, hogy az öreg pap a Kék Pirula és Orbán Viktor szolgálatát sokkalta érdekesebbnek találta, mint Istenét. Május 8.-án írt Levél a férfiaknak! című fasisztoid…
A párkapcsolatban élő férfiak nem csak nyáron aggódhatnak a nőikért, hanem még télen is. Pontosabban nagyjából decembertől egészen márciusig, mivel általában addig tart a síszezon.
A társadalom a kurvázás kapcsán egyből a nemi betegségekre asszociál, miközben mélységesen hallgat arról, hogy a 7köznapi prostiktól, meg az úgynevezett „rendes lányok”-tól sokkal előbb kap el az ember fia bármilyen nyavalyát, mintha mondjuk hivatásos ribancokhoz járna.
Az abszurd élethazugságok, és az 1000-szer megbukott párkapcsolat/házasság fontosságának hangsúlyozása, végigkíséri a fiatalok – főleg a férfiak – mindennapjait. Itt az ideje megvizsgálni, hogy vajon mi állhat a Blue Pill irreális, egyben nevetséges elvárásainak hátterében.
Ha tényleg azt akarjuk, hogy széles körben elterjedjen, majd idővel győzzön a Red Pill, akkor elengedhetetlen, hogy szembemenjünk a pusztító, kék pirulás agymosással, élethazugságokkal. Éppen ezért ezt az évet, többek között a Blue Pill-nácizmus elleni harcnak fogom szentelni.