Több szempontból is a 2010-es évek egyik legfontosabb, egyben legerősebb filmje.

A lila hajú, anime-rajongó csaj sztorijának első fél óráját alig hallható szövegek, amatőr színészi alakítások és felesleges, egyben geci kínos pillanatok jellemzik. A halk dialógusok plusz a fájdalmasan cinkes jelenetek sajnos a film további részében is kísértenek minket, viszont a szereplők akkora már jobban odateszik magukat, a kiszámítható csavar után érdekessé váló cselekményből meg egy fullasztó hangulatú, brutális erejű dráma kerekedik.
Az alkotás sok elgondolkodtató témát boncolgat: van itt fellángolás, szerelem, pofára esés, megszégyenítés, szívatás, social media-generáció, netes átverés, cyberbullying, elbétásodás, női ösztönök, féltékenység, depresszió, bosszú stb. Ha a felsoroltak közül csak 1-et lehetne megnevezni, akkor a pofára esést emelném ki, ugyanis ez a dolog keményen érinti a 3 legfontosabb szereplőt: a fiatal lánynak rá kell jönnie, hogy a körülrajongott pali nem is olyan izgalmas személyiség, mivel hamar kimutatja az érzelmeit, az alfa hülye gyerek hiába mondogatja, hogy mostantól nem bízik a nőkben, mégis belemegy a játékba, majd még durvábban csalódik, az irritáló omega (Peti, aki egy nyomorult – nem a viselkedése miatt, hanem emberileg: elég megnézni hogyan bánik a kutyájával) pedig megtapasztalja, hogy az ártatlannak tűnő csajok is a szarházi rossz fiúkhoz vonzódnak. Utóbbi ponton egyébként jó nagyot hibáztak az alkotók: sokkal ütősebb, hitelesebb + átérezhetőbb lett volna, ha Peti egy ilyen súlyosan introvertált figura helyett, inkább valami egyszerű, friend zone-ba száműzött rendes srác lenne.
A valós események által ihletett mozi a fentiek mellett azt is bemutatja, hogy a nők ugyanazokat a ”bűnöket” mennyivel lazábban elnézik azoknak, akiket alfahímnek hisznek. A meghökkentő cím az elején stílusosan jelenik meg a vásznon, a végén meg 2 alkalommal egyenesen sokkol.

8/10

Képek forrása: itt és itt