Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A NYÚL ÜREGE

2017. november 23. 00:16 - The Cortez

SlutWalk (RibiSéta)

A SlutWalkot a radikálfeministák fejlesztették ki a jogos áldozathibáztatás, a "nemi erőszak kultúrája" és a józan ész ellen, tehát az egész szervezetet, meg a hozzátartozó tüntikézéseket kizárólag a megrögzött hazudozás, a kínzó unalom, az erőltetett polgárpukkasztás, a deviancia, valamint a jóléti hiszti hívta életre. 

slutwalk_nyc_6_by_hobbleskirt-d4bnq44.jpg

2011-ben alapították a SlutWalk nevű femináci szervezetet, mert 1 torontói rendőrtiszt, Mchael Sanguinetti azt merészelte mondani nyilvánosan, hogy: „amennyiben a lányok szeretnék biztonságban tudni magukat, ne öltözzenek úgy, mint a ribancok”. Az igazság annyira felbaszta a radikálfeminstákat, hogy nem csak az agybeteg cégüket hozták össze, hanem még volt pofájuk kurvának öltözve az utcára menve őrjöngeni.
Az alapötlet is minden szempontból deviáns és dilettáns. Ennyi erővel bármilyen csoport elbaszott öltözködési stílusát, illetve hülyeségeit lehetne tüntetéseken terjeszteni. Idő kérdése, és a nyugati civilizációnak azt is el kell tűrnie, hogy a liberálnácik a terroristák jogaiért tüntikéznek (mondjuk ISIS katonának öltözve).
Az egész szó szerint kurva nevetséges és hazug is. Azt kamuzzák, hogy a "nemi erőszak kultúrája", az áldozathibáztatás meg a szexuális zaklatás ellen folytatják a harcukat, miközben rendezvényeiken ők maguk reklámozzák a szexuális zaklatás kultúráját. Ez nem figyelemfelhívás, hanem erőltetett, polgárpukkasztó hiszti, amivel több kárt okoznak, mint hasznot. A Pride-tól sem fogja a többség jobban elfogadni a melegeket, hanem pont hogy még inkább felháborodik rajtuk. Ugyanezt tudja a SlutWalk is! Nem azzal mentik meg a nőket a nemi erőszaktól, hogy elkenik a felelősségüket, meg nyilvános kurvának öltözésre buzdítják őket. Ezzel potenciális áldozatot csinálnak belőlük. Bár a pszichopata feminácik annak csak örülnek, ha minél több nő erőszak áldozata lesz, mert akkor lehet ezrével gyártani a férfiellenes kamu statisztikákat, na meg fröcsögve lehet kollektíven szidalmazni a palikat.
Kissé olyan ez a SlutWalk című baromság, mint ha mondjuk 1 vakokat- és gyengénlátókat segítő szervezet azért kampányolna, hogy a vakoknak is lehessen jogosítványuk, amit ha megszereznek, akkor nyugodtan volán mögé ülhessenek vele. Vagy mint ha a gyermekvédelmisek azért őrjöngenének, hogy az 5 éves gyerekek is játszhassanak késsel, illetve ollóval. A feminácik hasonló módon terjesztik a női felelőtlenséget.
Mindezek mellett a radikálfeministák, jóléti hisztijükkel fittyet hánynak a valós igazságtalanságokra és gondokra: Kit érdekel ma már a világ szarabb helyein élő nők helyzete, a szegénység, az éhínség, a háború, na meg a gyermekmunka, amikor itt van nekünk ez az első világbeli probléma, hogy a gonosz, szexista nyugati férfiak lekurvázzák a picsákat, amiért azok ordas kurváknak öltöznek.

slutwalk_nyc_9_by_hobbleskirt-d4bnqeu.jpg

Forrás: itt

Képek forrása: itt és itt

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://redstyleschool.blog.hu/api/trackback/id/tr7713347673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2017.11.23. 06:53:21

TRUE STORY!!!

www.huffnagelpista.com/huffnagel-ribiszepsegverseny-2013-budapest.html

A cikk végén van egy csomó link további ribancséta elemzésekkel. Ajánlott olvasmány mind.
A NYÚL ÜREGE
süti beállítások módosítása