Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A NYÚL ÜREGE

2017. szeptember 13. 18:02 - The Cortez

Gyurcsány megint elkúrná

Már megint feminista-manginista politikával próbálkozik Gyurcsány Ferenc, és az ő sleppje, vagyis a DK. Az idén kiadott Sokak Magyarországa című programjavaslatuk 4.7-ik cikkében („Szemléletváltást a nőpolitikában”), részletesen beszámolnak ginocentrista terveikről.

pr_minister_retarded_gyurcsany_by_sircsyjoe.jpg

Fletó diszkriminatív elnevezésű, az Isztambuli Egyezményre kísértetiesen hasonlító nőpolitikája magasról leszarja a férfiakat, és az említett egyezmény bevezetését erőlteti. Továbbá az Unió körbenyalására buzdít, beiktatná a nemek közti egyenlőség oktatását, általános jelenségnek veszi a nemi alapú bérkülönbséget, úgy tesz, mintha nem létezne nőgyógyászat, és a már jól ismert, 30%-os női kvótát támogatná a politika és a gazdaság élvonalában.

Hogy Gyurcsánynak megint sikerül-e jó alaposan elkúrnia, az majd legkésőbb 2018-ban, a választások idején fog kiderülni.

Forrás: Valódi egyenlőséget!

Kép forrása: itt

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://redstyleschool.blog.hu/api/trackback/id/tr2812826766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A NYÚL ÜREGE
süti beállítások módosítása