Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A NYÚL ÜREGE

2017. augusztus 01. 18:41 - The Cortez

Trú sztoriz # 2 - A szorgalmas diáklány

hottest_girl_in_school_by_sonaymonay-dbiehmg.jpg

Vannak akik azt mondják, hogy ha a nőd félre akar baszni, akkor félre is fog. Így történt ez a sztori főszereplőjével is, aki 1 pesti suliban tanult. A csajt otthon várta a palija, aki pluszban talán még a vőlegénye is volt (ha igen, akkor ez a történet remekül bemutatja, hogy semmiféle súlya nincs 1 jegyben járásnak). A picsa persze sunyiban mással is kúrogatott, méghozzá valakivel az iskolából, de nem ám az osztály/évfolyam vagy a suli alfjávával, de nem is 1 menő felsőévessel, hanem az egyik tanárával!
A Tanár úr szinte mindenhol megbaszta legkedvencebb hallgatóját. Természetesen helyszínekre gondolok: motelszobák, hotelszobák, és minden bizonnyal a verdájában is, már ha volt neki egyáltalán. Talán csak a suliban meg az otthonukban nem csinálták, bár nincs kizárva, hogy ezeken a helyeken is szégyentelenkedtek. A csaj amúgy 1 szépnek aligha nevezhető, röhejes picsa, a pedagógus pedig 1 züllött kinézetű, valószínűleg alkoholista tag. 
Tehát ha esetleg még mindig attól félsz, hogy a nőd félre fog baszni 1 buliban, fesztiválon, melóhelyen, külföldi- vagy belföldi utazáson, akkor teljesen jogos az aggodalmad, de olyankor sem árt gyanakodnod, ha a csajod suliban, vagy éppen "különórákon" tartózkodik.

Túl sok az ilyen történet. Biztos, hogy megéri belevágni 1 komoly kapcsolatba? (A kérdés költői)

Kép forrása: itt

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://redstyleschool.blog.hu/api/trackback/id/tr9512708930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Santer 2017.08.01. 20:03:01

De azért megvan ennek a jó oldala is: csak az a nő foglalt, akin épp fekszenek!

Sexter a puncielemző sorozatkúró 2017.08.01. 22:32:28

Ha szerencséje van, a vizsgákon előnnyel indul.
A NYÚL ÜREGE
süti beállítások módosítása