Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A NYÚL ÜREGE

2017. április 10. 17:35 - The Cortez

Legális bordélyház

Mivel már bőven túl vagyunk az 1. féléven, így ép itt van az ideje annak, hogy beleálljunk komolyabb témákba is. Elsőként foglalkozzunk végre a hivatásos kurva kérdéssel!

late_nights_by_undeadpansy.jpg

A prostitúciónak, vagyis a hivatásos kurvaságnak, ma az egyik legfontosabb témának kellene lennie Magyarországon, csak hát a politikusok mélyen kussolnak róla (mivel nagy részük fogyasztó), a feminácik, a manginák, és a liberális prolik miatt meg lehetetlenség értelmes vitát folytatni a jelenségről.
A kurvaság létezik (főleg nálunk), mindig is volt, és valószínűleg mindig is lesz. Egyre kevesebb prosti áll az utcasarkon, meg az autópályák mellett, ami mindenképpen fejlődés, viszont lassan már minden 2. pesti lakás tele van kurvákkal. Bizonyítékként lehet ribancokkal készült interjúkat olvasgatni, de azok nem túl hiteles források, így az ismert magyar szexpartnerkeresők (pl: Rosszlányok, Beszámolók, Budapest Escort stb) böngészgetését ajánlom!

Liberális prolik gyakran ismételgetett kérdése: „mi a gáz azzal, ha a nők önként úgy döntenek, hogy kurvák lesznek?” Nem tudhatják, mert még soha senki nem gyűjtötte nekik pontokba:

  1. Nem tisztességes munka
  2. Ha 1 nő a testét használja a piacon, az olyan mintha 1 sportoló doppingolna az Olimpián
  3. Könnyű pénzszerzési lehetőség
  4. Sokuk a társadalom pofájába röhög
  5. Sokuk leszarja a diszkréciót
  6. Sokuk pszichopata/szociopata
  7. Elveszik a szakképzett masszőrök melóját
  8. Nemi betegségeket terjeszthetnek
  9. Függőséget okozhat
  10. Előbb-utóbb kiégnek
  11. Bűncselekmények áldozatai lehetnek
  12. Komoly kapcsolatot és családot akarhatnak

Király dolog, hogy a prostik már alig állnak az utcán, de a magánlakásokon való kurválkodás, ha lehet még nagyobb faszság. Egy éveken át üldözött mesterség miért lesz legális attól, hogy a 4 fal között űzik? Ezen az alapon a heroindílert sem kell megbüntetni, ha a házában terjeszti az anyagot? Meg a bérgyilkost sem, ha az otthon teszi el láb alól az embereket? Lehet érvelni azzal, hogy a kurva az nem árt senkinek, de ezzel újabb faszságba ütközünk. Már hogy a picsába ne tudna 1 ribanc kibaszni valakivel? Lásd a fenti pontokat 4-7.-ig.
A megoldás mindenképpen 1 tiszta, átlátható, ellenőrzött, szabályozott keretek között történő, ésszerű rendszer, vagyis a leglogikusabb ötlet a legális bordélyházak felállítása. Egyszerre jól jönne a hazai turizmusnak és gazdaságnak, mint ahogy néhány más országénak (pl: Németország, Thaiföld, Hollandia, Ausztrália stb) is kibaszott jól jött. A kuplerájokon kívül az egészségügyi intézményekben is melózhatnának szexmunkások, ott viszont már TB alapon kéne működnie a dolognak.

Most, hogy végre megvan a tökéletes megfejtés, szaladjunk végig részletesebben a fenti pontokon:

Az 1-es ponthoz nem kell sok mindent hozzáfűzni. Ha 1 kurva adózik és szabályozott keretek között melózik, és megvan az az élménye, hogy munkába jár, akkor már megtette az 1. lépéseket afelé, hogy a társadalom jobban elfogadja az ő hivatását.
A 2. pont is egyértelmű. A nép úgy tartja, hogy 1 nő hatalma a pinája (vagy az egész teste), 1 férfié pedig a fizikai ereje. Ennek ellenére mégsem keresnek pénzt azzal férfiak tömegei, hogy utcai verekedésekben, vagy leütéses rablásokban vesznek részt, ha nem akarnak melózni, vagy nem találnak munkát. Ha legálisan akarnak fightolni, akkor a többségük sportoló lesz. Mondjuk boxoló.
3-as: Könnyű pénzszerzési lehetőségnek számít, mivel a legtöbbször az, és ezt a dolgozni nem akaró picsák is kibaszott jól tudják. Ha adózik, bejelentett munkahelye van, és ha tőle is megkövetelnek némi minimumot (nem csak annyit, hogy pinája legyen), akkor mindjárt sorstársa lesz a tisztességesen melózó embereknek.
A 4-es pont erősen egybevág az 6-ossal. Az elkényeztetett, személyiségileg eltorzult picsák részben azért állnak kurvának, hogy társadalom normálisabb fele pofájába röhöghessenek. Amelyik meg nem ilyen, az is gyakran ilyenné válik a rengeteg, könnyen szerzett steksztől, és a deviáns életmódtól.
5-ös: Sok ringyó közli az adatlapján, hogy milyen fontos számára a diszkréció. Ennek ellenére gyakran írnak könyveket hivatásos faszcibálásukról, ha már kiégtek-kiöregedtek. Ezzel az a fő baj, hogy gyakran utalgatnak ismert emberekre, de van, hogy meg is nevezik őket, ám valójában még regényt sem kell írniuk ahhoz, hogy zsarolni tudjanak 1 közszereplőt. Ráadásul olyanokat is hallani, hogy a kurvák szeretik bekamerázni a lakásukat...Egy legális bordélyházban, vagy 1 egészségügyi intézményben az utóbbi 2 közül, természetesen egyik sem történhetne meg.
6-os: Sok alapból pszichopata/szociopata nő áll kurvának. Na ennek is véget kell vetni, meg eleve le kell dönteni azt a rendszert a picsába, amelyikben mindenféle analfabéta, lusta, egoista, törtető, lelki fogyatékos ribanc szexmunkás lehet. A jó prostiban kell, hogy legyen hivatás tudat és emberszeretet, olyannak kell lennie, mint 1 ápolónak. Ha évekkel ezelőtt meglehetett határozni a jó nővér kritériumait, akkor a kiváló kurváét is meglehet:

  • Nagyfokú empátia- és tolerancia
  • Udvariasság és segítőkészség
  • Kezdeményezőkészség
  • Vendégszeretet
  • Szexcentrikusság
  • Jó kommunikációs skillek
  • Szorgalom és kitartás
  • Diszkréció
  • Szakmai alázat
  • Megfelelő higiéniás- és egészségügyi állapot

7-es pont: A kurvák tömegesen melóznak masszázsszalonokban is. Fölveszik őket zéró képzettséggel és szaktudással, míg az az ember, aki hivatásos masszőrként/masszőzként szeretne gályázni, az éveket szopik átvitt értelemben  a tanulással, a vizsgákkal, és a melókereséssel. Csomóan el sem tudnak helyezkedni, mivel a legtöbb álláskereső oldalon kizárólag ribancokat keresnek. Ha a migránsok elveszik a munkánkat, és ha a taxisok is fel tudnak lázadni az Uber ellen, akkor az miért számít természetesnek, hogy kurvák masszíroznak a masszőrök helyett?
8-as pont: Mivel a megfelelő eü állapot eleve követelmény kéne, hogy legyen, így 1 legális bordélyházban, vagy 1 egészségügyi intézményben még csak elő sem fordulhatna sumákolás. Nem úgy, mint ezeken kívül.
9-es: A könnyen szerzett lé a legtöbbször függőséget okoz, és nem véletlenül hangoztatják annyian, hogy ebből az iparból, baszott nehéz kiszállni. Ellenőrzött körülmények között mindkét probléma rendeződhet.
A 10-es pont nehezen kerülhető el. Ez a szakmával járó szarság.
11-es: Szabályozott, legális helyeken ez elég nehezen fordulhatna elő.
A 12-es pont hasonló a 10-eshez. Az, hogy ki legyen, meg ki ne legyen szülő kérdéskör 1 másik lapra tartozik, de 1 prostinak el kéne fogadnia, hogy az ő hivatása is lemondásokkal jár. Sok más olyan meló van még, aminél meg kell értenie az egyénnek, hogy jobban jár ha nem lesz se nője/palija, se felesége/férje, se gyerekei. Na a kurvaság is pont ilyen szakma!

Tehát a megoldás: legális bordélyházak felállítása, és az egészségügyi intézményekben szexmunkások alkalmazása. Versenyképes fizetés, bejelentés, állandó biztonság. Állásinterjúk és a legmegfelelőbb munkaerő foglalkoztatása. Ha tisztességes melókhoz is éveket kell tanulni-gyakorlatra járni, vizsgázni, majd szívni az állásinterjúkon, akkor a kurváktól is várjunk már el valami minimumot. Ez elengedhetetlen, főleg akkor, ha sokuk  társadalmi megbecsülésről ábrándozik.

A témában tudom ajánlani az A bordélyház (Satisfaction) című ausztrál sorozatot, ami erről a tiszta, átlátható rendszerről szól. Igaz szerepel benne 1 szabadúszó kurva is,de őt megakarja győzni a bordélytulaj, hogy melózzon nála, cserébe bejelenti, és megcsinálja neki az adóbevallását.

Kép forrása: itt

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://redstyleschool.blog.hu/api/trackback/id/tr2112410157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A NYÚL ÜREGE