Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A NYÚL ÜREGE

2017. március 23. 01:57 - The Cortez

Kritika: Klip

A hírhedt Szerb film után itt 1 újabb, rázós témájú szerb film.

p6380417318796.jpg

A fentebb említett agymenések már csak a címe is arra utal, hogy leakarja járatni az országot, és az ott élő, primitívségéről ismert szerb népséget. A Klip is ebben a ligában akar indulni, de végül inkább a mai fiatal (de)generációt mutatja be kegyetlenül őszintén, ugyanis a sztori szinte bármelyik nyugati országban játszódhatna.

Adott 1 felszínes, agyhalott kurva, akit a bulizáson, züllésen, baszáson és a ribanc barátnőkkel való lógáson kívül, szinte semmi nem érdekel, még a halálosan beteg, szenvedő faterja sem! Ha bármi hasznosat kéne tennie, akkor rendszeresen azt kamuzza, hogy tanulnia kell (Tizenhárom befigyel), miközben persze magasról szarik a sulira, a kötelezettségeire, meg úgy eleve az egész jövőjére. Tehát teljesen egyértelmű, hogy a csaj minimum szociopata, ám akad 1-2 emberi, elérzékenyülős pillanata, bár ezekről lehetetlenség eldönteni, hogy valódiak-e vagy sem. A ribanc történetét tovább bonyolítja, hogy megállás nélkül fut 1 agresszív, suttyó alfa után, aki gátlástalanul kihasználja és megalázza, amit a csaj persze nem vesz zokon. Sőt!

A film 1 tűéles, komplex társadalomkritika. Reálisan ábrázolja a mai fiatalság retardált részének züllött, céltalan, erőszakos és semmirekellő mindennapjait, a hipergámia egyik legsötétebb oldalát, de bemutatja azt is, hogy miért nem jó feltétel nélkül megadni mindent a gyerekünknek. Mindezek mellett a vége felé egyértelművé válik, hogy az alkotás valamiféle bizarr, szociopata románcsztori is, vagyis 2 lelkileg fogyatékos, beteg ember egymásra találásáról is szól. Az ostobább nézők, borítékolhatóan csak ennyit fognak megérteni a játékidő teljes egészéből!
A mozi nem kézi kamerás, de akad 1-2 mobiltelóval felvett jelenet.

7/10

Kép forrása: itt

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://redstyleschool.blog.hu/api/trackback/id/tr9412363207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A NYÚL ÜREGE