Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A NYÚL ÜREGE

2017. október 07. 04:40 - The Cortez

Ősszel is kurvák, bulik, nyár (WTF?), szex

A Csajok, pasik, Balaton a TV2 több mint 4 évet késett Éjjel-nappal Budapest koppintása. Hasonlóan igénytelen, és pont ugyanannyira kártékony.

3_jpg.png

Először azt hittem ezt a szart legfeljebb augusztus végéig nyomatta a SuperTV2, én meg elkéstem a poszttal, de később utánanézve megtudtam, hogy a tévécsatornának volt képe augusztus végén elindítani a nyáron játszódó napi sorozatát, és hogy még egy darabig biztosan sugározni fogja. A produkció stílusban és színvonalban teljes mértékben megegyezik a kamu riválisával (csak ez valahogy sokkal erőltetettebb), ráadásul ennek is ugyanaz a célja: igénytelen fos legyen, ultra szar "színészi alakításokkal" + negatív viselkedésmintákat adjon el a fiataloknak. Egy ideig úgy tűnhet van benne valamiféle nevelő célzat, mert az elején olyasmi is előfordul, mint mondjuk karma, meg felelőtlen baszás utáni nem kívánt terhesség, de hamar kitalálható, hogy ez sem lesz 1 tinédzsereknek szóló, de mondanivalóval rendelkező, Veled is megtörténhet szintű sorozat pedig akkor legalább lenne valami értelme az egésznek.
A műsor egyetlen érdeme, hogy jól bemutatja mi történik akkor, ha 2 barátnő együtt nyaralgat. Ezen kívül természetesen semmilyen tanulsággal nem szolgál, bár itt is megtekinthető milyen kínosan szánalmasan nyomulnak a full béta jó fiúk, és az is, hogy a fiatal picsák ezt magasról leszarván, inkább a pénzes alfa után futkároznak.
Külön érdekesség, hogy az össze-vissza baszás csak akkor zavarja a kormányt, ha az az RTL-en történik. Pár évvel ezelőtt a reklámadó idején ez a téma volt a kamu indokuk az Énb ellen, ép ezért kíváncsi lennék vajon mit mondanának erre a sorozatra. A csatorna vezetői nyilván a kábeltévével, meg a 15-ös korhatárral, de a családért- és házasságért őrjöngő Fityisz mivel magyarázná az 1 héten 2 palival kúró ribancot, akinek a barátnője eleinte normálisnak tűnik, de aztán kiderül, hogy végig csak tette az agyát, és valójában még nagyobb kurva? Ja meg a totál hiteltelen, egyben nevetséges love storyt, amiben az alfának látszó balfék képes beleszeretni 1 stripper luvnyába, aki végig kurvának öltözve szerepel (járókelők rendesen meg is nézik a picsáját a sétányon)?
A nyári Red Pill bölcsességek bemutatásán kívül, a Balatoni környezet számít még pozitívumnak.

3/10

Kép forrása: itt

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://redstyleschool.blog.hu/api/trackback/id/tr3112935867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spiritmonger 2017.10.07. 13:48:34

Mi a problémád?
nem kell nézni, és nincs gond.
a szereplőknek ez a munkája, jó pénzt kapnak érte.
ennyire egyszerű. van választási lehetőséged, ez a lényeg.

The Cortez · http://redstyleschool.blog.hu/ 2017.10.07. 15:57:27

@Spiritmonger: Te vagy az egyik alkotó?
Az a szó, hogy kritika, mond esetleg valamit?
Igen, a színjátszás lejáratása, de a főbb szereplők tényleg jó pénzt kapnak.
Még szerencse, hogy van. Az igényesebb sorozatokat kedvelem, de attól még az ilyen szarokkal is foglalkozni kell. Ennyire egyszerű.
A NYÚL ÜREGE
süti beállítások módosítása